Egy álom kísért, lovagolok a pusztán a 657 termes aranycsillámmal bevont kastélyomban, talpam alatt hernyóselyem mezők száguldanak, mellettem 100 fős lounge zenekar húzza, akik szintén lovon száguldanak, de letekerem a hangerőt, mert érezni akarom a nyugalmat, és szagolni a lóból áradó Gucci-Flora illatot, átélni a 30%-os napfelkelte fényei által sugárzott westernhangulatot.
Egy hónapja kezdtem lovagolni, azóta a bicepszem úgy dagad, hogy az Il Bacio-ban vásárolt blézerem kettészakadt az izmaimon, de nem sajnálom, mert érzem, ahogy fejlődök, és egyre inkább kibuggyanok izomilag a korábban szabott keretekből.
Tulajdonképpen összesen egyszer hódolhattam a lovaglás iránti szenvedélyes szenvedélyemnek, azután sajnálatos módon tulajdonképpen a Bahamákra szólított a kötelesség és a szükség, illetve a munkám, utána pedig tulajdonképpen el kellett hagyom az országot és a pusztát különféle kötelességeim miatt, és a lovaglástól megizmosodott hasam illetve belső és egyaránt külső combizmaim süttetni a Kanári-szigeteken mintegy 8 héten át, szóval amikor innen hazaértem azonnal és rögvest Afrikába kellett repülnöm éhező gyerekeknek mutogatni a délben meghagyott reggelim.
Ezért azóta nem értem rá hódolni a hobbimnak, de én nem egy olyan ember vagyok, aki feladja, én az a típusú ember vagyok, aki megkéri a cselédet, hogy adja fel, hát mégis mi vagyok én, hogy magam szaladgáljak a postára?
Ezért elmentem a kedvenc Marc Jacobs üzletembe Milánóba, ahol már a kiterített vörös szőnyeggel vártak, hiába mondtam többször, hogy a kék a kedvenc színem. Ott megvásároltam az arannyal bevont tüllbrokátselyem lovaglóruhám, és kígyóselyembőr csizmám, amiben pózoltam nektek egy sort. Nem, nem, várjatok, nem arra gondolok, a képen az a kirakati bábu, hát nézzétek már, a tekintetéből látszik, hogy nem igazi. Én a másik vagyok, a naplementébe nézős. Hát igen, háromszor ment le a nap, mire összehoztuk a képeket, mert óránként újra kellett kenni vakolatot az arcomon, így 86 órája nem ettem, nem ittam, nem aludtam, nem hódoltam az anyagcsere iránti szenvedélyemnek, de ezt mind értetek teszem, akik naponta olvassátok a szófosásom 5-10ezer szavas elmélkedésem az élet nagy dolgairól.
Úgy döntöttem, idén megvalósítom a tervem, és minden fájdalom és utazás és a rengeteg elképesztően vállalhatatlanul sok munkám ellenére újra belevágok a lovaglásba, csak találnom kell egy olyan 24 karátos aranyból készült nyerget, ami nem töri fel ennyire kicseszett módon a seggem!
