2014.02.17.
12:39

Írta: Cili, a hebrencs

Nyihaha

Egy álom kísért, lovagolok a pusztán a 657 termes aranycsillámmal bevont kastélyomban, talpam alatt hernyóselyem mezők száguldanak, mellettem 100 fős lounge zenekar húzza, akik szintén lovon száguldanak, de letekerem a hangerőt, mert érezni akarom a nyugalmat, és szagolni a lóból áradó Gucci-Flora illatot, átélni a 30%-os napfelkelte fényei által sugárzott westernhangulatot. 

Egy hónapja kezdtem lovagolni, azóta a bicepszem úgy dagad, hogy az Il Bacio-ban vásárolt blézerem kettészakadt az izmaimon, de nem sajnálom, mert érzem, ahogy fejlődök, és egyre inkább kibuggyanok izomilag a korábban szabott keretekből. 

Tulajdonképpen összesen egyszer hódolhattam a lovaglás iránti szenvedélyes szenvedélyemnek, azután sajnálatos módon tulajdonképpen a Bahamákra szólított a kötelesség és a szükség, illetve a munkám, utána pedig tulajdonképpen el kellett hagyom az országot és a pusztát különféle kötelességeim miatt, és a lovaglástól megizmosodott hasam illetve belső és egyaránt külső combizmaim süttetni a Kanári-szigeteken mintegy 8 héten át, szóval amikor innen hazaértem azonnal és rögvest Afrikába kellett repülnöm éhező gyerekeknek mutogatni a délben meghagyott reggelim. 

Ezért azóta nem értem rá hódolni a hobbimnak, de én nem egy olyan ember vagyok, aki feladja, én az a típusú ember vagyok, aki megkéri a cselédet, hogy adja fel, hát mégis mi vagyok én, hogy magam szaladgáljak a postára?

Ezért elmentem a kedvenc Marc Jacobs üzletembe Milánóba, ahol már a kiterített vörös szőnyeggel vártak, hiába mondtam többször, hogy a kék a kedvenc színem. Ott megvásároltam az arannyal bevont tüllbrokátselyem lovaglóruhám, és kígyóselyembőr csizmám, amiben pózoltam nektek egy sort. Nem, nem, várjatok, nem arra gondolok, a képen az a kirakati bábu, hát nézzétek már, a tekintetéből látszik, hogy nem igazi. Én a másik vagyok, a naplementébe nézős. Hát igen, háromszor ment le a nap, mire összehoztuk a képeket, mert óránként újra kellett kenni vakolatot az arcomon, így 86 órája nem ettem, nem ittam, nem aludtam, nem hódoltam az anyagcsere iránti szenvedélyemnek, de ezt mind értetek teszem, akik naponta olvassátok a szófosásom 5-10ezer szavas elmélkedésem az élet nagy dolgairól.

mannequins.jpg

Úgy döntöttem, idén megvalósítom a tervem, és minden fájdalom és utazás és a rengeteg elképesztően vállalhatatlanul sok munkám ellenére újra belevágok a lovaglásba, csak találnom kell egy olyan 24 karátos aranyból készült nyerget, ami nem töri fel ennyire kicseszett módon a seggem!

Szólj hozzá!

2014.02.17.
11:03

Írta: Cili, a hebrencs

Valentino

Vendégposzt Csordás Ádám tollából (billentyűzetéből)

Itt ülök a gép előtt, különben hogyan gépelném ezt a posztot. Nem akartam cikket írni a pénteki napomról, de miután jöttek a kialvatlan rajongói DM-ek, így hogy nyugodtabban aludjatok, gondoltam megírom. (A bejegyzés írása alatt egy 30%-os Oreós Milkát fogyasztottam el és csak azért nem írom, hogy miattatok nem alszom, hogy ne legyen bűntudatotok, amiért kedvenc bloggeretek nem tud pihenni!!4444).

7:30-kor csörgött először a telefonom, annyira hullának éreztem magam, hogy 8:30-ig tíz perces szundikkal fetrengtem. Mivel így sietnem kellett dolgozni, se egy kávét nem tudtam enni, de még reggelizni sem volt időm. A nap meg már amúgy is fent volt. A macskától el se köszönve rohanok.

A reggeli tömegben sikerült felpréselnem magam a metróra, mondhatom gyönyörű így kezdeni a reggelt, amikor mindenki 40 keréken robog a melóba. Egy az arcomba lihegő ember melegíti az arcomat, a metró csempéin pedig visszatükröződik a szerelvények kéksége, a villogó neon ezt a képek vési a retinámba. Aztán valahol Pest alatt elhaladva, bár nem szeretnék, de lehetőségem nyílik bepillantani a szomszédos kapaszkodón állók aurájába.

Valaki náthásan köhög előttem, van, aki éppen a telefon kijelzőjén visszatükröződve szörnyülködik el a sminkjén. Negyed órára akaratlanul is az életük részévé válok. A megállótól gyalog siettem tovább, és a 8 fokos húgyszagot érezve eszembe jutott, hogy péntek van, egy olyan februári péntek, amilyen 2003 óta nem volt.

Hiszen 14.-e van, egy olyan ünnepnap, amit a fél világ utál… Úgy halottam a brit tudósok szerint ez is csak ok a pénzköltésre. Én nem tudom. A barátnőm nem várja el, hogy meglepjem, de tudja, hogy meg fogom. Igazából szerencsésnek mondhatja magát, mert számára minden nap lehetne Valentin nap, és szerencséje van, mert vagyok olyan figyelmes, hogy nem csak évente egyszer kap tőlem valamit. Így nincs oka éhezni, de azért valamit csak főzök neki Bálint napra. Semmi különössel nem készülök, de mivel már bőven másnap írom meg így amúgy se titok… Viszont van annyi egyéniség pinteresten, hogy csajos giccsekkel tisztelgek a Bálintok előtt:

647b5c85720a63e626986a79a2bace02.jpg

87cad0c691e665af7dd5d72caa2ea145.jpg

ccd7c1c2b267b68046c65f521c965471.jpg

fe8e6d6af3adff929635733ed956747e.jpg

+1 Semmi köze a témához, de így néz ki két magyar blogger: 

1523508_577214709030326_1424225374_o.jpg

1001421_10203217503743214_24036772_n.jpg

Mefi nem tudom hány éves, de MLZ Lacán kívül még az ő blogját olvasom. Dávid, már ex-blogger, de jó volt a blogja. Nos, ők a példái annak, hogy ők is amúgy ők is emberek. Irigykedve nézem őket, mert ők velem szemben tudnak jól írni. Nem voltam rájuk féltékeny, felnéztem rájuk (főleg Dávidra mert magasabb, mint én). Elfogadom, hogy valaki jobb nálam, ezért nem is próbálkozok az írással. De még is vagyok annyira erős, öntudatos, hogy mint betonfalról a kisgyerek, rólam is lepattannak a szurkálódások. Amióta pedig az EZO TV-t felhívtam, azóta a rosszindulat nem töri át az egómat. És hogy kapcsolódik ez a Valentin naphoz? Úgy, hogy rájöttem ilyenkor is nem mást kell szeretnem, hanem magamat. Erről szól az életem és az összes posztom, a blogom, az életem(is)!

Ádám, csak simán Ádám

Szólj hozzá!

2014.02.07.
10:54

Írta: Cili, a hebrencs

Zsákmány és kedvenc termékek

Nagyon régen volt már zsákmányos poszt, ezért most bemutatom a legfrissebb szerzeményeimet. Imádok a Müller drogériákban vásárolni, mert igen nagy a választék, persze mindig elcsábulok... Így általában más is veszek, mint amiért mentem. Most megmutatom a legutóbbi vásárlásom. Ezeket a termékeket rendszeresen használom, így gondoltam összekötöm a kedvenc termékeim poszttal.

1. Zsebkendő
Nagyon praktikus, ha van nálad 1-1 csomag, én a zsebembe és a táskámba is szoktam tenni, így nem terítek be másokat a buszon, mikor tüsszentek. A Zewa nekem nagyon bevált, kíméli a bőröm, praktikus a csomagolása és imádom az illatát!

447.jpg

2.   Mosogatószer
Úgy gondoltam, veszek egy újat, mert az előző már fogyóban van. Aztán utána még egy hétig használtam, így rájöttem, nem is kellett volna vennem. Bár ha azt vesszük, praktikus dolog volt előre megvenni, így nem kellett vennem egy hét múlva. Ezt nagyon szeretem, isteni állaga van, a bőröm imádja. Bár amikor múltkor beszélgettünk erről, azt mondta, az utóbbi napokban kétségei voltak, de aztán mégis úgy döntött, hogy imádja.

letöltés.jpg

3. Fülpucoló
Sokszor nem jut eszembe, hogy venni kell, pedig jó ha van otthon. A fülpucolás mellett sokminden másra is használható, például sebek ecsetelésére. Ezt igazából már múlt hónapban megvettem, de most érkezett el az idő, hogy posztban is megemlékezzek róla. Ez a fülpucoló egy csoda, egyszerre gyengéd és hatékony, a fülem imádja.

55042376_nful.jpg

5. WC-papír
Ritkán, de előfordul, hogy megveszek valamit, ami durván le van árazva, és rettenetesen megszeretem, nagyon beválik! Most is ez történt, ezt a WC-papírt akciósan vásároltam, és irtózatosan megszerettem! Ajánlom bátran, próbáljátok ki ti is!

27458_perfex_boni_wc_papir_3_reteg_8_+_2_tekercs.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: #szépségápolás #beauty #szépség #bjúti #ápolás #makeup #haul #zsákmány #müller #zeller #drogéria #drog #kokain

2014.02.06.
10:05

Írta: Cili, a hebrencs

BLOGSALE WARDROBE SALE

MINDEN DARABOT CSAK POSTÁN ADOK FEL!!!! HA ÉRDEKEL VALAMI, ÍRJ E-MAILT A DORKA@KEVESPENZERTLEVETKOZOM.COM-RA! CSAK ELŐREUTALÁSSAL!!!!!!! A POSTAKÖLTSÉGET TE ÁLLOD, MER ÉN NEM AZ BIZTOS!

1609611_1393220790938176_2080969753_n.jpg

1. Boyfriend jeans, Armani Jeans márkájú, nullkilométeres, 125.000 HUF

1622727_742332042478943_693528750_n.jpg

2. 50 db Loreal termékminta, de a Bobbi Brownban vettem! TÉNYLEG FIZETTEM ÉRTE!!! darabja 20.000 HUF!, EGYIKET SEM HASZNÁLTAM!

1654037_1393050127621909_204528050_n.jpg

3. Louboutin platform sandals, csak egy fotózáson viseltem, kicsit szaros lett a talpa, DE HA KELL, LETISZTÍTOD!!!! 324.000 HUF

1424271_10201121003084907_1911757939_n.jpg

4. SHEINSIDE ruha, kicsit fossá van szakadva, de nem vészes, a hátulja hiányzik, de az eleje még kibaszott jó, egyszer megdugtak benne, de máskor nem hordtam!!! 56.500 HUF

1523028_742325772479570_2128004251_o.jpg

5. LUXUSKOZMETIKUMOK féláron!!!!! A parfümök még majdnem félig vannak, a krém alján is lötyög kicsi, egyiket sem használtam SOHA! Darabja 100.000 HUF

1655790_810542942296572_2134669680_o.jpg

6. EREDETI LOUIS VUITTON táska, a múlt héten vettem az Andrássy úton, DE IGAZÁBÓL NEM KELL, ezért most csak 10.000.0000 HUF

1293195158_150328967_1-Fotok--Kiscicak-ingyen-elvihetok.jpg

7. VALÓDI PERZSA HOSSZÚSZŐRŰ MACSKÁK, 100.000.000 HUF/DARAB

#GIVEAWAY

#WARDROBESALE

#MEGGAZDAGSZOMRAJTATOK

Szólj hozzá!

2014.02.03.
17:30

Írta: Cili, a hebrencs

Találkozás szerény önmagammal

1. Ebéd közben még mindig emésztem az ebédet, a rajongókat, a virágcsokrokat, és mindent, amit még megpróbáltatok lenyomni a torkomon.


Életem egy nagy eseményét fogom megosztani veletek, tegnap, életemben először találkoztam a rajongóimmal. Eddig nem is tudtam a létezésükről, mert annyira szerény vagyok, hogy próbálok nem tudomást venni az ilyesmiről.

Mint kiderült, többmillióan vannak, gyakorlatilag az egész magyar, külföldi divatvilág ismer, sőt elismer, emellett a Curiosity a Marson is rajongók nyomaira bukkant, valószínűleg vízforrás hiányában elpusztultak, de utolsó leheletükkel még a vájflájfsztájl szavakat nyögték. 

Mivel a rajongók hada ily rengeteg, valahogyan szelektálnom kellett, mégsem tarthattam az Andrássy úton a találkozót, mint valami tüntetést! Azt gondolom senkit sem szeretnék kizárni a szerény személyem nyújtotta varázsból, ezért videón közvetítettem a Vatikánból.

Magára a jeles és exkluzív eseményre legkedvesebb rajongóimat hívtam meg, szám szerint 10-et, hogy mindnek pontosan egy lábujjam jusson, amit nyalogathat.

Az eseményre a kedvenc divattervezőm készített nekem egy nagyestélyi ruhát francia csipkéből és tüllből, melyek métere 845.876 Ft, csak hogy a rajongóim érezzék a köztünk feszülő mély társadalmi különbséget, melyért én egyáltalán nem vetem meg őket. Sőt! Értékelem, hogy felvették a legnormálisabb ruháikat, hogy jól mutassanak a fotókon, még ha az én csillogásom mellett el is tűnnek a süllyesztőben.

Egy ilyen fontos eseményre mind lelkileg, mind emberileg, mind szakmailag, mind mentálisan, mind lelkileg - ja az már volt - fel kell készülni, mely rengeteg munka, főleg egy ilyen elfoglalt és fontos személy esetében mint én. 

Vendégeimnek 24 karátos fehérarany tálcán kínáltam a GASZTRONÓMIÁT, hogy tudják mi az a mozzarella caprese, hiszen eddig disznózsírba mártott kolbászon éltek szegények.

Bár 543.657 oldalnyi szöveget írtam az alkalomra, mégsem olvastam fel mindet, mert többen elájultak a megilletődöttségtől, hogy földi valómban látnak engem élőben személyesen.

Ez egy igazi szárnypróbálgatás volt, melynek végén teljes valómban és eleganciámban körbe is repültem a Vatikánt, hogy érezzék a hívek fontosságom jelentőségét. 

A sikerre való tekintettel már metabolikus síkon mozog a következő rendezvényem ötlete, melyet már pszichedelikus formában is megízlelhettek majd.

2 komment

Címkék: #divat #beauty #szépség #divatdiktátor #égitünemény #maisdolgoztam

2014.02.03.
10:59

Írta: Zombi a hercegnő

<3 magasélet <3

Nagyon sok könyörögtetek nekünk, hogy minél előbb szervezzünk közönségtalálkozót, de nem szeretnénk elkapkodni. Még Facebook rajongói oldalt sem indítottunk, nem szeretnénk ha lehalnának Zuckerbergék szerverei a sok lájktól, így egyelőre kicsiben nyomjuk.

kepeslap.png
Nemrég megterveztük az első képeslapunkat, a névjegy is már a nyomdában van. Hamarosan azt is megmutatjuk. A stílus kifinomult, letisztult, ízléses és egy kicsit eklektikus, akárcsak mi. Nyugodtan küldjétek tovább az ismerőseitek, bár nem hisszük, hogy ne lenne még ember ezen a Bolygón, aki még nem hallotta volna, hogy blogolunk, hiszen minőségi postjaink vírusszerűen terjednek a közösségi hálózatokon. A blog.hu csapata már kénytelen volt újabb szervereket vásárolni, hogy elbírják a vasak a látogatottságunkat, de hát ez várható volt. Nem lepődtünk meg rajta.

Ugyanitt várjuk a szponzorok megkereséseit. Jelentkezhetnek divatcégek (Gucci, Tom Ford, Louis Vuitton, Cavalli, Invázió, New Yorker, Bershka, Mango, Zara, kínai piacos kereskedők, turkálók, de egyedi magyar dizájnereket is szívesen fogadunk pl: Sugarbird), éttermek (Garibaldi étterem, Cserpes tejivó, Nobu, ZONA, Peppers, Marriot Aqua Lounge, Fény utcai lángosos, kínai éttermek) és bármilyen szolgáltató, aki azt érzi, hogy letisztult és minőségi blog az ő színvonalukon mozog. Tudjuk, kevés ilyen van, de azért reménykedünk.

Nyomatékosan kérjük a könyvkiadókat ne jelentkezzenek, mert már készül a bestofmagasélet első regénye, mindennapi tanácsokkal a nem mindennapi nőknek. Sőt! Lesz külön fejezet a férfiakról is, akikre ráfér egy kis stílus és pár jó tanács.

Addig is keep calm kedves olvasók, maradjatok velünk. Hamarosan jönnek az új postok. Cili igen izgalmas témával készül. Tudjuk megosztó lesz, sok lesz az irigykedőnk, de ez nem gátol meg minket abban, hogy előretörjünk, egyre magasabbra.

Szólj hozzá!

2014.02.02.
18:50

Írta: Cili, a hebrencs

Tartalmas vasárnap

A mai napom egyáltalán nem olyan volt, mint ahogy mindig is képzeltem, ha felnőtt nő, barátnő, ember leszek. Sosem gondoltam például, hogy dolgozni fogok, hiszen egy olyan gazdag hülyét sem találok, aki feleségül venne és eltartana. Szerencsére ma vasárnap volt, illetve van, így tovább engedhettem az ágyikóm csábításának, és csak 9 után másztam ki belőle a világ összes égtájai felé álló, Schwarzkopf color expert fodrászok által beállított frizurámmal. 

És az illat, ami megcsapott közvetlenül ébredés után! A három napja nem takarított macskaalom mennyei aromái szálldostak felém a narancsos kávé gőzével elegyedve, így meg is jött az étvágyam egy ínycsiklandó reggelihez. A Cserpes reggelizőkomplexum sonkás melegszendvicsét választottam, mely pontosan 480 Ft-tal terhelte meg a hitelkeretemet. Hiába, így hónap végén nagy luxus az étkezés, nem is mindig engedjük meg magunknak.

A fenséges lakoma után betértem kedvenc parfümboltomba, a Müller drogériába, ahol Félix és Gourmet márkájú alutasakos falatokat vásároltam a háziállatomnak. Azt gondolom, az ember legjobb barátja az állat, és tisztelünk kell a bennük lakó ösztönylényt, így még jobban kell bánnunk vele, mint magunkkal. Írtam is egy verset ennek a gondolatnak a kapcsán József Attila költészetnek mintájára, mert az ő nyelvezete és eszmeisége igencsak közel áll az én összetett személyiségemhez. Így hangzik a műremek:

Cica ül a fűben, szépen szundikálva,
cica talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz.
Cica hopp, cica hopp, máris egyet elkapott.

Szerintem ez a vers kifejezi az emberi lét mélységeit a cica betegsége által.Szerintem a versek olvasása elgondolkodtat, miközben a lelket is simogatja, mint egy puha tollpihe.

De térjünk vissza a napomhoz, mert biztosan jobban érdekel titeket, mint a mélyebb filozófia. A edzőterembe indultam, oda is értem, útközben kicsit dolgoztam a telefonomon, mert a kedvesemnek is éppen konferenciahívása volt folyamatban. A heti ruharendeléseimen dolgoztam, ez a feladataim közül a legösszetettebb, nagy átgondoltságot igényel minden alkalommal. 

Az edzőterem öltözőjében fújtam magamra a kedvenc dezodoromból, amit a DM-ben vettem 799 Ft-ért akciósan, csak hogy ne legyek olyan büdös edzés után, mint a disznók az ólban. Másfél órát erősítettem, főleg az izmosabb férfiak orra előtt végeztem guggolásokat háttal nekik, hogy ma is meglegyen a napi jócselekedetem, és esztétikai élményben részesítsem a rászorulókat. Teréz anya is valami ilyesmit vallott, ha jól emlékszem.

A tornagyakorlatok után ebédet főztem a kedvesemnek Lidl márkájú, 30% zsírtartalmú sertés darálthúsból, de előbb kihánytam a reggelit, hogy azzal se legyen több gond. Mindig add ki magadból, amit kell, én ezt vallom.

Most az ágyamban fekszem, a cicám kedvesen karmolgatja  lábamat - még nem vérzik, mindenben lásd meg a szépet, a jót, én ezt vallom - és dolgozom az MSI laptopomról, ami több mint 6 éves, és ha még egyszer lefagy, úgy kibaszom az ablakon, mint macskát szarni. De a munka mindig előrébb való, szóval be is fejezem a mai eszmefuttatásomat. Remélem nektek is csodaszép napsugaras napotok volt!

Szólj hozzá!

Címkék: #luxy #magasélet #fashionblog #olyanszépvagyok

süti beállítások módosítása